Vigyázó szemünket ne a forradalmi eseményekre vessük, hanem arra a tényre, hogy ebben az évben feltünt Pécsett egy Hirschfeld Lipót nevű úr. Nem sokat tudunk róla, feltehetően kereskedő, üzletember, vállalkozó volt. Jött, ment, kérdezett, figyelt. Úgy gondolta, Pécs elbírna egy komolyabb serfőzőt is. A város vezetőinek tehát adózást, a serfőző legényeknek munkát igért. És megkezdődött az ipari méretű serfőzés.
A kívánatos italt a mecseki, első-sorban bálicsi forrásokra alapította. Jól számított. Jó sert főztek. Terjedt a hír Pécsen túl is. Bár a levert szabad-ságharc után nem illett koccintani, a nehéz idők átvészelésében segített a jóféle pécsi ser.
Megkönnyítette a 67-es kiegyezés elfogadását is a sörös hangulat. Nem rendítette meg az első igazi, ipari törvény (1872) sem a kis serfőzőt, pedig ennek hatására tízezrek vesztették el szakmájukat.
Felszabadította a millenniumi hangulatot is az egyre jobb hírű pécsi ser. Aztán megint jött egy évszám: 1907! Kérjük jól megjegyezni! A Hirschfeld-féle serfőző valamelyik kísérletezgető kedvű sörmestere újfajta sörízre talált. A söríz tetszett. Nevet kerstek neki. Ekkor kapta a Szalon sör kedves nevet. Az új italt még abban az évben bejegyezték az Iparkamarába. Ettől kezdve számítjuk a Szalon sör sikertörténetét.
1908-ban a Hirschfeld-féle serfőző egyesült más pécsi serfőzőkkel. Kartellt létesítettek. 1911-ben létrejött az az egyesült serfőző, ami már nyugodtan tekinthető sörgyárnak, a mai Pécsi Sörfőző Rt. elődjének.
A Szalon sör egyre ismertebb, egyre kedveltebb lett. Már régen nem csak Pécs, hanem a teljes Dél-Dunántúl sörös torkain zubogott lefelé. Aztán 1917-ben kitört egy zavaros sajtóbotrány. Ez valamilyen okból közelről érintettte a Hirschfelt Rt.-t. Ezért célszerűbb volt fölvenni a Pannónia Serfőző Rt. nevet. (E név aztán egészen az államosításig, 1948-ig maradt...)

Természetesen az I. világháború sem tett jót a béke italának, a sörnek. (Megrontja ám a hangulatot, ha az ember lövészárokban sörözget...) 1918-ban az újonnan kikiáltott Szerb-Hrovát-Szlovén királyság csapatai szállták meg Pécset. Azonnal rátették a kezüket a sörgyárra is. Szegény Linder Béla polgármester naponta alkudozott a kissé agresszív parancsnokokkal. (Mint tudjuk, Linder Béla egy szerencsétlen mondatával került a történelembe. Kilenc napig tartó hadügyminisztersége idején - 1918., Károlyi-kormány - kissé besörözött állapotban, egy gyűlésen kijelentette: Nem akarok több katonát látni! Sokan úgy vélik, minden, XX. századi kínkeservünk erre a mondatra vezethető vissza, Trianon, Dunakanyar, Nagy Imere per, Weöres Sándor nem kapott Nobel-díjat etc.)
Szóval, a szerb felszabadítók furcsa hónapjaiban a Szalon sör is Szalon Pivo-ra változott. Aztán nagy nehezen, ha nem is jószántukból, de kivonultak a szerb-horvátok. A sörgyár maradt, de elveszett a piac. Mesterségesen vissza kellett fejleszteni a kapacitást.De azért a Szalon sör magmaradt, és segített enyhíteni Trianon önkívületét. Aztán jött valamiféle konszolidáció, valamiféle reménység, és a pécsi sörözőket barátian átölelte a Szalon sör. Lassan emelkedett a termelés is. De belesodródtunk egy újabb, vesztes háborúba. Jött a nyersanyag-hiány, s a sörgyár kínjában kitalált egy bizonyos, Komlólelke nevű, úgynevezett egységsört, ami bizonyára valami finom eufemizmus a sört illetően.
Aztán jöttek a szovjet felszabadítók. Ezek, szegények, életükben nem ittak rendes sört, a Komlólelkéről is azt hitték: burzsoá kicsapongás. Megint visszaesett a fogyasztás, ami talán nem esett volna meg, ha nem esik a kapacitás is. Ezen nem sokat segített az amúgy lendületes államosítás sem. Megalakult a Pannónia Sörgyár, ami immár elsősorban a munkásosztályt kívánta a paradicsomba segíteni. A Szalon nevet meghagyták, bár adott alkalmat bizonyos gyanakvásokra.

(Legközelebb folytatjuk.)