A mi múzeumunk
Gondolták volna, hogy Menta Unicum is létezett egykoron? Pedig, létezett. Még ha nem is Magyarországon, de Olaszországban, ahol időközben ugyancsak befejeződött már a zöld címkével megkülönböztetett ital gyártása. A hazai vezérkar pedig úgy döntött: nem zavarja meg márka itthon elfogadott ízét, így, a termék bevezetését egyenlőre elodázták. Amint nem tér vissza egy régi, karamell nélküli, nagyon keserű termék sem.
Minderről a tíz éve itthon újra igazi otthonra lelt, Zwack Péter nevével fémjelzett cég ideiglenes kiállításán tudhat meg bővebbet az érdeklődő. A kiállítás Budapesten, a Soroksári úti gyárban, hétfőn, szerdán és pénteken látogatható 10-től 14 óráig, még e hónap végéig. Ahol nem mellesleg, tényleg csodálatos anyagban gyönyörködhet a látogató.
Az egykori Zwack gyár nem csak likőrök, digesztívek és búfelejtők gyártásával foglalkozott, hanem izzólámpák előállításával is például. Persze, az érdeklődés homlokterében mindig az Unicum állt, amelynek jellegzetes emblémáját a Vöröskereszt is jóvá hagyta annak idején. Más kérdés, hogy 1923-ban a vörös színt a gyártók aranyra cserélték...
Persze, nem hiányoznak a szám-kivettetés éveinek rekvizitumai sem. Így például majdhogynem életnagyságban látható az a fotó, amelyet Zwack Péter, könnyeivel küszködve, teljesen rangrejtve készített a vörös csillaggal ékesített gyárkapuról, még a hatvanas években.
A múlt mellett persze itt a jelen, illetve a legközelebbi jövő: a vállalat az ezredfordulóra új díszdobozzal jelentkezik, és mire e sorok nyomdába kerülnek, az üzletekben is látható lesz a Millenicum, amely aranysárga külsejével hívja föl magára a figyelmet. Egy új akcióba pedig a mi Coop-áruházunk is bekapcsolódott már.
Zwackékat nem nehéz szeretni. Ez a kicsi, de a maga nemében páratlan tárlat talán ezt erősítheti.

Sz.K.I.

A' la Bamba
...azaz Bamba-módra Somorkáné áttért a reformkonyhára. Ami nem lett volna baj, ha nem akarta volna szegény Somorkát is minden áron áttéríteni. Somorka pedig pont arról volt híres, hogy zöldséget éppen csak annyit evett, amennyi a gulyásba és a húslevesbe kellett, hüvelyesként a kolbászt tisztelte, és nem restellte mindezt jófajta seritallal leöblíteni. De ezután titokban az anyósához és a testvéreihez járt egy-két jó falatért.
Már majdnem hajlamos lett a búskomorságra, amikor egyik nap a népszerű napilap terjedelmes cikket közölt a létfontosságú vitaminokat és ásványi sókat tartalmazó anyagokról. Somorka éppen unottan lapozott volna át a másik oldalra, amikor feltűnt neki a vastag betűs szedet: sörélesztő!
- Heuréka! - kiáltott fel. Az aznapi ebed mellé két pohár sört készített oda, és felesége szemrehányó tekintetét kerülve dugta az orra alá az újságcikket.
- Látod, anyukám, csakis és kizárólag ebben! - tolta közelebb a szép metszetű söröspoharat.
- Hát jó! - sóhajtott Somorkáné, és csukott szemmel beleivott a poharába.
Másnap rántás került a főzelékbe, a sört Somorkáné tette az asztalra, és halkan mondogatta közben:
- Talán egy kicsit szűk látókörű voltam.
Somorka elégedetten falatozott és kortyolgatott. Arra gondolt, lám, visszatért a családi boldogság. Akkor kerekedett el a szeme, mikor Somorkáné kelt kalácsot húzott elő a sütőből.
- Tudod, szívem, ebben is van élesztő! - mondta az asszony, és huncut mosollyal szelt a kalácsból.

Mudik Rita