A' la Bamba

...azaz bamba módra meg kell állapítanunk, hogy a Föld felszínén élő emberek jelentős, pontosabban túlnyomó része nem okosabb egy répánál. Reggelente problémát okoz megkülönböztetni az első felüket a hátsótól, és ha átültetnék az agyukat egy brokkoliba, képtelenek lennének felszívni maguk alól a vizet.
A szellemi képességeknek ezen feltűnő hiánya azonban nem akadályozza meg az embereket abban, hogy például szavazzanak és vásároljanak.
Mindkét tevékenységük rettenetes következményekkel jár, azonban ezen a helyen csak az utóbbival foglalkozunk alaposabban.
Az a tény, hogy egy bolygónyi, szerencsétlen félhülye önálló keresettel rendelkezik, és ezt különösebb korlátozások nélkül elköltheti, arra sarkallja a cégeket, hogy termékeiket úgy próbálják pozícionálni, mintha direkt félhülyék számára készültek volna, és ezzel tulajdonképpen nem is járnak messze a valóságtól, hiszen egy vödör sárnál valamivel fejlettebb életforma nehezen venné be például a Calgon nevű őrületet, ami az, önmagát beteljesítő, ám nem létező igény felkeltése, és egybeni kielégítése címen fog bevonulni a Hogyan vertünk át megint egy kontinensnyi ostoba barmot?! gyűjteménybe. A mosógépek híresen érzéketlen fűtőszála például filléres darab, ellentétben a drága és felesleges vízlágyítóval, így aztán ahelyett, hogy a hiszteroszenilis mosónő évente fűtőszálat cserélne olcsón, inkább misztikus port vásárol drágán.
Ezért érthetetlen a posztmodern értelmiségi nyafi, a reklámok láttán, hiszen váratlanul és rettenetes következményekkel, éppen azok a blokkok jönnek be, amelyek intellektuális szinten értékelhetetlenek, mivel pontosan azokhoz szólnak, akik többen vannak, és ők igenis szeretik, ha Csonka András énekel.
Mindezt azért tettem a lényeg elé, hogy kiderüljön, milyen nagyszerű és tehetséges író vagyok, és hogy jelezzem, engem reklámmal meglepni igencsak nehéz, legutóbb a FŐBUHA rendített meg, de azóta tulajdonképpen semmi, bár volt néhány erős kísérlet.
Ami azonban mostanában történik, az figyelemre méltó, és valószínűleg valamilyen általános trendbe illeszkedik, miszerint az erősen preferált gyermek-csecsemő korosztály teljes sikere után az art direktorok megszüntetik az öregséget, pontosabban az öregséget megtartják, csak éppen fiatalokat neveznek öregnek, ezáltal a valódi öregséget valamilyen titkolni való, szégyenteljes betegségnek állítják be, amit egy rendes ember elkerül, helyette fiatal marad, és úgy lesznek unokái.
Jellemző példája ennek a Kinder pingvin félelmetes nagymamája, aki titulusa ellenére az igenis szerethető, nagyon is kívánatos negyvenes kategóriájában indul, vagy a Béres csepp korosabb, de minden realitást nélkülöző, harmadik generációs nője.
Figyelem! Nem arról van szó, hogy egy nagymamának el kell hanyagolnia magát, és az unokák megszületését követően úgy kell kinéznie, mint egy lelakott barlanglakásnak. Mindössze azért emelek szót, hogy a valódi öregeket a reklámok hatására ne kelljen ezentúl a szekrényben rejtegetnünk, ha megjön a Búza Sándor vezette calgon-kommandó, és a ráncos, ősz emberek ne érezzék azt, hogy vége a világnak, hogy ők a szégyenfolt egy fiatal és vásárló társadalom felvarrt arcán.
Gábor Zsazsa már vagy harminc éve halott, miközben Elvis és Matula bácsi él.
És nincs másik világ, hiába próbálnak úgy tenni ezek.

Para-Kovács Imre