A
törzsasztalnál
beszélik... |
- És képzeljétek, visszament reklamálni
- hangsúlyozta valaki egy este a törzsasztalnál. Régi hangulatokat
idéztünk föl, és egyikünk elmesélte, hogy sok-sok évvel, jóformán
évtizedekkel ezelőtt az egyik görcsönyi italkimérésből távozó
vendégeket, kerékpárosokat, lovas fogatosokat, autóvezetőket megszondáztatta
az akkori körzeti megbízott. Volt, aki persze lebukott, de az
egyik sofőrnél semmit nem mutatott ki a szonda. Na, ezért tért
vissza az illető, panaszt tenni, hogy miféle konyakot kapott ő
az előbb, ha semmit nem mutat ki a műszer.
Néhány legendás figura is szóba került. Hollósi Lajos például
többnyire vasabroncsos, régi szekerével közelítette meg az ivót.
Bár általában aludt a bakon, a lovak tudták a kötelességüket:
befordultak a kocsmaudvarra, és megálltak. Erre persze fölébredt
a gazda, bement a helyiségbe, és fölhajtotta az ilyenkor szokásos
két sörét. Valaki arra is emlékezett, hogy az egyik sofőr egy
este olyan részegen távozott Wartburgjával, hogy az már őt, magát
is óvatosságra intette. Egyszer csak megállt az út szélén.
- Miért nem megyünk? - kérdezte tőle a felesége.
- Nem látod, hogy jön szembe valami lassan! - kontrázott a pilóta,
és rámutatott a közvilágításra.
Erre bizony már megemeltük mosolyogva Zwack Unicummal teli poharainkat
a törzsasztalnál.
|
|

Győri
anziksz
Ahogy legutóbbi lapszámunkban ígértük, folytatjuk a vidéki városok
hangulatát bemutató történeteinket. Az elkövetkezendő hónapokban
Győrbe kalauzoljuk Olvasóinkat.
Csonka-Demjén-Sz.Koncz
Lehet, hogy látsz két homokvárat a parton.
S ők eszedbe jutnak róla.
De hogyha meglátod a tág óceánt, tudd:
már messze úsztak azóta.
Amikor a férje meghalt, Édeske bizony nem gyászolta sokáig.
Eladta hatalmas, belvárosi házukat - csak egy lakást tartott
meg benne - végigutazta Itáliát, majd sorra látogatta a nővéreit.
Édeske a rokonunk volt valamiképpen, senkivel össze nem téveszthető
figurája ennek a városnak, kicsit talán kelekótya, de akárhogy
is, nagyon gazdag. Semmi édeset nem tudok fölidézni egyébként
vele kapcsolatban; már ismertségünk kezdetén észrevettem, hogy
sok évvel korábban tönkrement a fejében a nagyvonalúság. Igaz,
százmillió fölött minden fillér számít...
|
A nővérei az idők folyamán szétszóródtak, egyikük
Bécsbe, másikuk Belgrádba került. Édeske tehát föl-le vitette
magát a Dunán, mindenféle ladikokon, hajókon. Nagyhírű, flörtökkel
spékelt utazások voltak ezek, de amikor egy júniusi napon hazatért,
leült a parton, és attól fogva minden délután ötkor visszajárt
ugyanarra a helyre.
Szertartásosan levetette a cipőjét, le a harisnyáját, és pár
pillanatig belógatta a lábát a folyóba. Ha hinni lehet a mendemondáknak,
a három nővér egyszerre vett ilyenkor lábvizet. A maguk módján
mindannyian ugyanabban, a soha véget nem érő áradatban lubickoltak,
mintha egymás mellett ültek volna, mintha a víz a gondolataikat
is összekötötte volna.
Édeske majd másfél évtizeden át fürösztötte még bütykös ujjait
a Dunában. Aztán egyszer eltűnt, és a templomkapura tűzött hírből
tudtam meg, hogy elszakadt ez a Bécsen és Belgrádon is áthúzódó,
nagyon is valóságos, képzeletbeli köldökzsinór.
|
|
|