Háború után,
hat órakor
Pillanatokon belül tudni fogják, hová kalauzolja Önöket ez az írás. És ha ezt tudják, azt is sejtik majd, hogy valami turpisság van a dologban. A szóban forgó étterem ugyanis nem létezik már, pedig az alant olvasható sorok alig egy éve születtek. Ismerve a megváltozott körülményeket, tudva, hogy a sokat ígérő étterem a tulajdonosok számára nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, talán még érdekesebb lesz ez a különös időutazás...

Ami a Vendégkönyvből kimaradt...

Míg a Plzeňben gyártott söröknél talán a komló milyensége a legfontosabb, addig a Ceąké Budějovicéből származó italok a könnyű, bársonyos malátaíz felé hajlanak. A kicsit elnémetesedett nevű Budweiser Budvar ez utóbbiak közé tartozik. Gyártását még 1895-ben kezdték el rutinos cseh serfőzők. Egy Amerikába kivándorolt német, bizonyos Adolphus Busch (figyeljék a nevet!) maga is azonos néven főzött arany lagert, illetve megpróbálta. Az eredmény egy íz-szegény, alacsonyabb alkoholtartalmú főzet lett. Persze, az amerikaiak Csehországba is el akarták hozni a demokráciát, így az eredeti recept tulajdonosait néhány éve a Koreából, Vietnamból, Afganisztánból, Szerbiából, Irakból jól ismert módszerekkel megpróbálták megfosztani a névhasználat jogától, de ahogy az ilyen akciókat általában, úgy ezt is szánalmasan elbukták menetrend szerint.
Szerencsére, az enervált jenki haszonlesés nem érte el a Kruąovice márkát. Pedig jeles barna sörről van szó, vaníliás beütéssel, nagyon sötét színnel, pirított árnyalatokkal, és a hagyományos barna sörökénél talán egy kicsit markánsabb, nem annyira cukros-édeskés, mint inkább kesernyés utóízzel.

Kérdezhetnék, persze, hogy miért elmélkedem ennyit a sörökön, mikor megyünk már végre étterembe? Hát, kérem szépen, éppen oda indultunk, még pedig Pécs alig néhány hónapja üzemelő vendéglőjébe, a ©vejkbe. Ugyanis nevezett serek ott megízlelhetők, megvásárolhatók, rendszeresen fogyaszthatók. Tudjuk jól, szegény ©vejk az első világháború idején nem élt át egyfolytában lélekemelő gasztronómiai kalandokat. Anabázisa során leginkább talán még Otto Katz feldkurát mellett jutott neki néhány finomabb falat. Igaz, egyszer valamelyik alkalmi kvártélyán - háziasszonya jóvoltából - babból hatalmasan beebédezett, de abból is baj lett. Tudniillik még aznap délután vendégségbe ment, ahol önmagáról megfeledkezve akkorát fingott, hogy megállt a falióra.
Ezzel együtt az ötlet nagyszerű, és a hely (Zolcsi elmondta vagy tízszer) évtizedes hiányt pótol. A Nádor Söröző bezárása óta vártunk már egy ilyen kiváló becsületveszejtőre, ahol megfelelő alátéttel, megfelelő pohárban, megfelelő sert rendeznek gondos kezek a vendég elé. És megfelelő sörkorcsolyát is, teszem hozzá, hiszen az mégsem járja, hogy az ember csak a szomjoltót fogyassza folyvást! Néha újjá kell éleszteni azt a szomjúságot, még a híres nagyivóknál is. Csodálatos dolog tehát, hogy a pogácsa mellett szellemes tartóra függesztve perec hívogat, illetve krinolin is hozzáférhető, mégpedig ecetes pácban érlelt krinolin, ahogy ©vejk szerette volt.
S ha már ismét a nevét említettem, hadd idézzem föl, hogy a derék katona egy ízben beszélgetőpartnerének azt találta indítványozni, hogy találkozzanak a Kehelyben a háború után, hat órakor. A mindennapok csatái után nekünk is célszerű talán ezen a helyen találkozni, ahogy most is tettük, hatkor.