Vitray Tamás:
Levél, szalag

Rendezgetem az emlékeimet. A tárgyiakat. Van rengeteg. Levelek, újságcikkek, jelvények, diplomák. Negyvenedik munkásévemet kezdtem, el lehet képzelni, micsoda tömeg papír! Amit csak lehetett, elraktam, félretettem.
Ha nagyon ráérek, és nem akad jobb dolgom, megírom az emlékirataimat. Ahogyan megírtam már ,,Az egész felé"-t, majd a második felét is rázúdítom az olvasóra. De attól tartok, messze van ez még. Hála Istennek, van még tévés dolgom, aztán az írás mindig riadalmat keltett bennem. Inkább száz élő adás, mint egy könyv megírása.
Az ,,anyagot" imádom rendezni, rakosgatni. Boldogan merülök el egy-egy réges-régi, öt-tíz-húsz-harminc éves újságcikkben, műsor-szinposzisban, forgatókönyvben, és nem is igen veszem észre, hogy már nem olvasom, hanem magamban újra felidézem őket: emlékezem.
Kezembe akadt a levél. Hosszú-hosszú időn át kerestem hiába, és szavamra már-már azt hittem, hogy csak hittem, hogy kaptam ezt a levelet. Annyira nem volt jellemző a feladóra, hogy levelezne a közvetítő sportriporterrel, annyira nem volt soha, semmilyen ,,maszek" kapcsolatunk, hogy hajlamos voltam elhinni: csupán álmodhattam én ezt, és olyan erős hatással volt rám, hogy ébren is kerestem az álmomban kapott levelet. Aztán elfelejtettem. Most meg előkerült. A borítékon, a feladó helyén, csinos, nyomtatott címkén ez áll: EGERSZEGI. Alatta a lakcím. Nézem belül a dátumot: 1991. 02. 02. Pontosan így, ilyen katonásan. Maga a szöveg fekete tintával, csupa nagybetűvel: ,,Kedves Tamás Bácsi! E kis szalagdarab, ami egyik magyarbajnokságom egy kis része, és amit könyvjelzőnek szántam talán - emlékül!

Kárpótlásul (ha egyáltalán lehet) azért, hogy személyesen nem lehetett jelen a perthi versenyeken! Én is nagyon sajnálom, hogy a ,,sors" így közbe szólt! Tessék elhinni - szívemből mondom -, nekem egy ,,kicsit" hiányzott! Szeretném ezúton is megköszönni a rólam megjelent méltató sorokat, versenyeim lelkes és őszinte közvetítéseit, ami számomra örök emlék marad!
Amit most még ideírok, azt az egész családom nevében teszem. Az új feladatokhoz, a felelősségteljes munkához nagyon sok sikert, nagyon sok erőt és egészséget kívánunk! Sok szeretettel és tisztelettel:
Egerszegi Krisztina"
(Az új feladat, amit a levél említ, rövid és szomorú intendánsi korszakom. Ez volt az oka, hogy nem mehettem el Ausztráliába, hogy nem közvetíthettem Egér fantasztikus - talán legfantasztikusabb, bár ki tud ebben dönteni?! - szereplését. Sosem bocsátom meg magamnak.) Aztán leszerepeltem, mint intendáns, és már a következő nyáron én harsogtam világgá sikereit az olimpián. Meg a következőn is, Atlantában. Aztán nyugdíjaztak, ám egy-két sportág, így az úszás versenyeit továbbra is én közvetítem. Legközelebb például az olimpiáról. Ahol ő, Egerszegi Krisztina, minden idők legnagyobb magyar úszónője már nem lesz jelen.
A nyugdíjas sportfőszerkesztő alighanem ott kékül-zöldül majd az izgalomtól Kovács Ági sikeréért, meg persze, a többiekért is. Ám a mi kettősünk Egérrel, ez a nagy alkalmakra szóló ,,versenyegyesülés" már nem lesz ott Athénban.
Hadd kölcsönözzem hát abból a fenti levélből azt a két sort, ami nagyon ideillik:
Tessék elhinni, igen tisztelt örökös Bajnoknő - szívemből mondom -, nekem egy ,,kicsit" hiányzik majd...