
Tudjuk, soha nem jövünk rá, de azért
érdemes időnként eltöprengeni a ser-rejtélyen. Valószínűleg kozmikus
folyamatokról van szó, amikor végigzubog bennünk az ital, de a
tudomány mai állása kevés e folyamat elfogadható elemzésére. Próbáljunk
azért megállapítani egy-két törvényszerűséget. Például nem mindegy,
hogy hol sörözünk. Nem véletlen az sem, hogy a kultúrtörténet
miért és hogyan tart emlékezetében neves sörözőket.
Dr.
Seregélyesi János
sör- és kultúrtörténeti kalandozásai
Induljunk most el régi, híres sörözők irányába.
Pesti sörözők, sör, kifli és virsli illatú nyomába. A múlt század
egyik leghíresebb sörözője volt az úgynevezett Kis Piszkos. Valahol
a mai Erzsébet híd pesti oldalán kell elképzelnünk. (A híd építésekor
és az ezzel kapcsolatos városrendezéskor ezen a tájon számos vendéglő
tűnt el, így odaveszett például a Csiga, Vörösmarty kedves vendéglője
is.) Viszont a Kis Piszkosban mérték a legjobb sört. Minden reggel
új csapolás volt, a sört pedig füles poharakban szolgálták föl.
Miért? Hogy ne fázzon át a vendég keze a hűvös sertől. (Mc'Donald
úr, és összes kedves reklám és PR-osa, jut nektek az életben eszetekbe
ilyen finom ötlet?) A berendezés hosszú, súlyos tölgyfa asztalokból
és székekből állott.
És voltak sörkorcsolyák.
Bizony, érdemes elidőzni a táplálkozás-történet nagy ötletei mellett.
A tisztességes sörkorcsolya valami finom, szellemes, előzékeny
kiegészítő étek. Nem kíván lebeszélni minket az ebédről vagy vacsoráról.
De azért segítségünkre siet, nehogy idő előtt fejünkbe szálljon
az ital, vagy mardossa gyomornedveinket az éhség. |
Nahát ez az, ami
szinte hiányzik a mai - még oly jó - sörözőinkből is.
A legegyszerűbb és legtermészetesebb sörkorcsolya a friss, ropogós
sóskifli. Mikor és hol ettek utoljára? Kedves olvasóim... (Itt
valószínűleg az utóbbi évtizedek vendéglátóipari és gabonafeldolgozóipari,
zavaros haszonkulcsnak esünk áldozatul. No de, ezért fog még valaki
felelni a Vendéglátástörténet Ítélőszéke előtt.)
Mi volt még a klasszikus sörkorcsolya-kínálat?
Szardínia, ringli, virsli, debreceni, kemény tojás, körözött és
retek meg hagyma - természetesen egészen fiatal hagyma.
Divat volt a délelőtti sörözés. Tíz órától, ha csak egy-két sörre
is, beült a legközelebbi sörözőbe a tisztviselő, asz iparos és
a kereskedő.
Híres söröző volt az Andrássy úton nyílt Terézvárosi Pilseni Sörcsarnok
is. 1885-től állt a sörözni vágyók rendelkezésére. (Az Andrássy
út és a Jókai tér sarkán állott. Hosszú ideig Opera Étterem volt
későbben, most valami indiai szörnyűség, talán Bombay vagy Maugli,
nem tudom már.)
A közeli Operaház (1884), Zene-akadémia (1907) és egyéb színházi
közelségek zenészei, művészei látogatták előszeretettel.
1933-ban elegánsan fölújították, és nagyméretű Wagner-képpel gazdagították.
(A nagy zeneszerző iránti szép megnyilvánulást nem csak a rajongás,
hanem az is motiválta, hogy a tulajt Wagner úrnak hívták...)
És csak folyt a jó pilseni sör...
Nem messze innen, a Király utca 40. alatt működött néhány évtizedig
a Bécsi Sörház. Ez 1869-ben kezdte meg áldásos tevékenységét,
és jó hírét az osztrák sörre alapozta. De volt persze benne bécsi
szelet és tányérhús is. És csak folyt a jó schwechati sör...
Érdemes még megemlítésre, hogy a két háború között, a mai Puskin
utca elején kaput nyitott a Sörkatakomba. Hatszobás söröző volt,
egy régi serfőzde épületéből alakították ki. Szobái a régi serfőző
mestereknek állítottak emléket.
|