Jó
leszek,
hogy jobb legyen
Az ABLE Közép-Európa (1438 Bu-dapest, Pf.: 351. Telefon: 06/1/210-34-46)
küldte szerkesztőségünknek az alábbi (csak terjedelmi okok miatt)
rövidített írást a közlés reményében. Mivel nem találtunk benne
különösebb kivetnivalót, közöljük. A cikkben emlegetett könyvről
olvasóink a fenti címen kaphatnak bővebb tájékoztatást.
Az
ABLE Közép-Európa információja
De mitől válik valami jobbá? Egyáltalán, mi
a jó és mi a rossz? Évezredes kérdés a filozófusok, és a hétköznapi
emberek számára. Hogy milyen dön-téseket hozunk cselevéseink során
az elmúlt évtizedek vagy évszázadok tapasztalataira és a kialakult
szokásokra építve: ez az erkölcs témaköre. Az idő múlásával azonban
változnak a körülmények. Ami tegnap még helyesnek tűnt, mára kétségessé
válik, s lassan elveszítjük támpontjainkat.
- Az újságokat olvasva és az emberek között forgolódva eléggé
nyilvánvalóvá vált, hogy a becsületet és az igazságot már nem
tartják fenn azon a szinten, amelyen valaha volt. Az emberek,
még az iskolás gyermekek is, arra a következtetésre jutottak,
hogy a magas szintű erkölcsi norma a múlté - ezt 1981-ben írta
L. Ron Hubbard amerikai filozófus és író. - Mi lenne, ha valaki
előállna egy erkölcsi szabálygyűjteménnyel? Olyannal, ami tetszene
az embereknek? Olyannal, amit maguk az emberek adnának tovább?
Ezt a kérdést tették fel maguknak az ABLE Magyarország Alapítvány
munkatársai is. Mi lenne, ha lenne ilyen szabálygyűjtemény, és
mi lenne, ha itt, Magyarországon is hozzá lehetne jutni? L. Ron
Hubbard utánajárt a kérdésnek, és meg is felelt rá. Írt egy könyvet,
melynek címe: Az út a boldogsághoz.
A könyvecske először 1981-ben jelent meg. Azokat az alapelveket
tartalmazza, amelyek révén az emberek konfliktusok nélkül, békében
tudnak együtt élni egymással.
|
Ilyen egyszerű elvekről van szó, mint: Tartsd meg az adott
szavad!, Tiszteld és segítsd szüleidet!, Ne fogyassz túl sok
alkoholt!, Ne lopj!, Ne gyilkolj!, Tiszteld mások vallásos hitét!,
Légy szorgalmas!, Törekedj az igazsággal élni! stb.
A kötet eredményességét bizonyítja, hogy mára a hat kontinens
70 országában 57 millió példányban, 36 nyelven adták ki. Magánemberek
osztogatták családtagjaiknak, ismerőseiknek, üzletemberek az
ügyfeleiknek, tisztségviselők az iskoláknak, a tanárok a gyerekeknek,
de még rendőrök is az ifjúsági elítélteknek.
A dél-afrikai Sowetóban a könyv egyik fejezetére építve ,,Óvd
és tedd jobbá környezeted!" kampányt indítottak. Ez főként
a környezetvédelmet vette célba, de ennél sokkal többet ért
el.
- Az erőszak annyira csökkent, hogy ma már tudjuk, hogyan üljünk
össze és cseréljük ki nézeteinket - vallotta az egyik helyi
lakos.
Ez a könyv olyan spontán mozgalmakat ispirált, mint például
az élelmezési kampány és a romeltakarítás az 1992-es Los Angelesi
zavargásokat követően. Ugyancsak Los Angelesben törént, hogy
mituán az utcákat rongáló vandál bandák tagai között kiosztották
a könyv néhány páldányát, a következő hetekben 130 épületről
eltűntek a falfirák.
Egy kislány, aki elolvasta és alkalmazta a füzetkben leírtakat,
ezt a kedves sztorit küldte el nekünk:
Anyukámtól két évvel ezelőtt megkaptam Az út a boldogsághoz
füzetet. Megláttam benne egy mondatot: próbálj meg nem tenni
másokkal olyan dolgokat, amelyeket nem szeretnél, ha ők tennék
veled.
Ekkor elgondolkoztam... Te jó ég! Hogy bánok én szegény apámmal?!
És eldöntöttem, hogy nem fogok neki bántó dolgokat mondani.
Aztán éppen mentem hozzájuk pár hét múlva. Meghallottam, hogy
rólam beszélnek: Eszter még soha nem volt ilyen kedves. Teljesen
megváltozott!
|
|
A' la Bamba
...vagyis, mint afféle bamba, az ember csak nézi a Pécs Tévét, és kezd
valamit nem érteni.
A programban ugyanis hangzatos reklám fut éppen, ennyien és ennyien
kísérik figyelemmel a műsort, ebből ennyien pécsiek, ennyien pedig a
város környékén laknak. A hang - nem egy vokális tüzijáték, az alkalmasakat
kirugdalták rég - tesz egy oldalvágást, hogy tudniillik a vidékiek aránya
lehetne magasabb.
Az ember ilyenkor előveszi a fejszét, és fizikailag megsemmisíti a televíziónak
nevezett háztartási készüléket.
Mert, kérem szépen, mi ez? Miért kéne nekünk többet néznünk valamit,
ami nem közvetlenül rólunk és nem is igazán nekünk szól?
Néhány évvel ezelőtt, amikor a Dunántúli Napló és a Magyar Rádió tudósítást
adott a Villa Gerechen című kis könyvecske megjelenéséről, úgy gondoltuk:
hátha ez a pécsi televíziót is érdekelheti. Útnak indítottunk hát egy,
a szerkesztőség nevében fogalmazott levelet, s terepszemlére invitáltuk
a tévé munkatársait. Nem jöttek. De nem jöttek akkor sem, amikor az
Unicum teret avattuk. Most, hogy Sashegyi Zsófia koncertjét terveztük,
küldtünk nekik is plakátot.
- Sajnos, díjtalanul nem tudjuk közölni az eseményt - mondta utóbb,
érdeklődésünkre egy érdes hang. Nem a személyes sértettség okán dohogok,
higyjék el. De amit a Pécs TV velünk művel, az a szándékos feledékenységből
elkövetett bátorság alapesete.
Ha rólunk kell szólni, nem létezünk. Csak mint nézők jövünk számításba.
Mint adatok.
Mint bábok.
Sz.K.I.
|