A
görcsönyi templom építésének története
Önnön kényelmére is tekintettel saját parkjából hasíttatott
ki egy jókora területet. A régi templommal amúgy sem lehetett mit kezdeni.
Az építkezés végül is kétszáz évvel ezelőtt, 1805-ben kezdődött, és
kisebb-nagyobb megszakításokkal hét és fél évig tartott.
Az épület hossza 35, szélessége 12,5, magassága 14 méter lett. A torony
45,5 méter magasságig kúszott föl. A mérteket tekintve máig változatlan
formában magasodik a falu fölé. Érdekesség: építők és építtetők tudatosan
törekedtek rá, hogy a faluba bármely irányból érkezők elsőként a tornyot
pillantsák meg. Nincs forrásunk arról, hogy ki készítette a toronyórát.
A legvalószínűbb feltételezések szerint Mayer Károly óragyára.
A 9 regiszteres, 1 manuálos orgona jóval később, 1840 körül került a
templomba. Fölszenteléséről, gyártójáról furcsa módon nincs dokumentumunk.
Tudjuk viszont, hogy 1841-ben már Sznopek Ede kántor játszott rajta.
A bicsérdi származású, akkor 24 éves tanító Pécsett végezte a Preparandiát
(képzőt).
A kis kápolna mindaddig használatban volt, amíg az új templom meg nem
épült. Azután egy darabig őrizték még. Amikor állaga romlani kezdett,
nézeteltérés alakult ki, hogy kinek a kötelessége a fenntartás. A felek
elvitatkoztak egy darabig, és a vita hevében az egykori szentélyt hagyták
tönk-remenni. A Szent Teréz kápolna a későbbiekben meglepő funkciót
töltött be. A filiákból a vasárnapi misére érkező lányok - télvíz idején
is - itt húzták fel a csizmájukat, mielőtt bementek volna a faluba.
Egy kicsit előre ugorva az időben: annak, hogy a régi templomból ma
már nem találni köveket sem, nagyon egyszerű oka van. Szauter Antal,
aki 1874-től 1902-ig volt a község plébánosa, működési ideje alatt kiszedette
a téglákat és a köveket a romok közül és alól. Jól jelzi az egykori
épület nagyságát, hogy fundamentumából húszezer téglát és huszonnégy
öl követ termeltek ki.
1812. december 8-án Radnics István kerületi esperes megáldotta az új
templomot a Boldogságos Szűz Mária tiszteletére. Ettől kezdve vált alkalmassá
misék tartására, bár megjelenésében rendkívül egyszerű volt. Falait,
mennyezetét fehérre meszelték. Ám egyik féltett kincse már akkor a mai
helyén állt: a szenteltvíz-tartónak használt, török mosdómedence, egyike
a legszebb hódoltság kori tárgyi emlékeknek Magyarországon. Mihalovich
önmaga emlékezetére Driner bajor fafaragóművésszel Szent József, felesége
emlékére pedig Szent Anna szobrait állíttatta fel, és kriptát is építtetett.
A harangok története kalandos volt. 1857-ből maradt ránk egy följegyzés,
hogy a Johann Brünner-féle harangok a forradalom és szabadságharc idején
Aradra kerültek. Ezeket végül nem használták hadi célra, így hazatérhettek.
A szállítás költségeit az egyházmegye fizette. A régi templom harangjainak
eladását még 1841-ben rendelte el a pécsi püspök. Birtokunkban van az
irat a befolyt összegnek a templomtárba történő bevételeztetéséről.
Ma a 86,2 cm átmérőjű, 1812-es, eredeti Peter Weinbert-féle és az 1936-os,
58,2 cm átmérőjű, Slezák László öntötte harangokat használják. A történethez
tartozik még, hogy 1841-ben a ,,téglatornyon" nem volt kereszt.
,,A szélvihar ismételten ledobta", írja az egykori tudósító.

|
|
(Folytatás a 4. oldalról)
Más szóval nem csak ebben a világban, hanem a volna világban is sikerekre
van szükségem, napsütésre.
A volna-világ napjának hajnalára van szükségem. arra a napra, az éjféli
napra, amely szétrepeszti a tények gránát-masszívumát, és feljön, átvilágítja
a Föld élő és élettelen világát. Ez az a fény, amely mindig csak tükör
által világított, ez az a fény, amelyről a vesztesek azt mondják: ,,Az
Isten feléjük fordítja az ő orcáját."
A lehetett volna és a lett világában mi a templomépítő dolga? Határterületen
áll, a volna és a lett határán. Határterületen állni drámai helyzet.
Az ember eredete és tapasztalatai kompromittálásának évszázadában az
,,új természet" szorongató diktatúrájában fontosabb számomra a
legallyazatlan, élő formáit megőrző oszlopok tornáca, az új tisztás
építészete egy falu közössége számára, mint mondjuk egy ironikus, eklektikus
montázs, amely megidézi és nevetségessé teszi egy falu múltját.
A természet meg van bélyegezve és fertőzve általunk. Nincs olyan élő,
és látszólag élettelen polgára a természetnek, amely ne szeretne végre
egyesülni a megváltott ember természetével. A fa lehetett volna ember,
az állat lehetett volna ember, a föld lehetne új Nap. A lehetett volna
világa egyesül a meglett világgal, a világ határán felépített otthon
védőfalai között. képletes beszéd ez is. A világ határa lehet Zalaszentlászló,
Helsinki, Görcsöny vagy bármely hely a Földön. Az egyutcás falu, ahová
a szeres, bokros faluhoz szokott magyarokat telepítette vissza az osztrák
törvény háromszáz éve, s kiktől a létezés feltételeit akarta megvonni
az 1970-es évek körzetesítési törvénye. A megfogyatkozott rengeteg fáiból
ágasan-bogasan építettünk új közepet, a közösségnek otthont, nem a fel-felbukkanó
emlékezet képeit, a ,,szép, régi magyar falut" vettük védő mintának,
hanem a gyógyító, visszatérő erdőt, hogy otthonra találjunk, s megőriztük
az új fedél alatt az elpusztított zsidó házát, s a megrontó típusházat
is.
Az építés, az építés gondolatának a drámája a legfontosabb.
|