Állócsillag
Nagyon szomorú tapasztalásom volt a napokban. Most vettem észre, hogy a Pécs-külvárosi állomáson bezárt a resti. Az Utasellátó már évekkel ezelőtt jól ellátta a bajunkat: oda rohasztotta a valaha Európa-hírű vasúti vendéglátó-hálózatot, ahonnan egész egyszerűen nincs föltámadás. Most pedig végső csapást mért valami ismeretlen gonosztevő a gyomor hétköznapi örömeire.

Ami a Vendégkönyvből kimaradt...

Volt ennek a külvárosi restinek egy főnökféléje, igazi, százhúsz kilós, magyar ember, akiről igen keveset tudok. Tudok annyit, hogy ezt az embert a sors kényszerűsége, nagybeteg feleségének gyógykezelése sodorta ide, a városba. Korábban a Vendéglátóipari Főiskola tanáraként működött. Ragyogó szakember - ezt ennyi év haspókság után bátran ki merem jelenteni. Szerethető volt a kolléganője is, olvasott, tájékozott, csodálatos emberek mindketten. Kifejezetten élveztem, amikor a környék megbízható, amúgy kedves alkoholistái délutáni sziesztájukat töltötték, ilyenkor nagyon jókat lehetett dumálgatni Ferivel, és a hölggyel, akinek, szégyen, gyalázat, még a keresztnevét sem tudom. Kulturális programokat ajánlottunk egymásnak, könyveket, koncerteket, lemezeket, és ezenközben mindig elmajszoltam egy pár szendvicset. Tudniillik szendvicsben verhetetlen volt a hely. Feri Pécsváradról szerezte be a stifoldert, és olyan ízeket ötvözött abban a százötven köbcentiben, amelyeket nem felejtett el, aki egyszer arra járt. Aztán most ettől is megfosztott bennünket valaki. Reméljük, boldogabb most már...
Egyébként elhatároztam, csak azért is morgolódni fogok amiatt, hogy avatatlan kezek, szerényen bútorozott agyak, rosszul fizetett strómanok ügyetlen együttműködésének keretében születnek a ma magyar szakácskönyvei.

De a napokban új, váratlan színt hozott az életembe Kovács Lázár. A televízióból ismert médiasztár egy mosóporreklámban tűnt föl. Ennek örültem. Farkasházy Réka, Stahl Judit, Pierrot, Gianni ugyan nem tud főzni, de szakácskönyvet ad ki. Aki igazán félti a szakmát, visszavág. Kovács Lázár, aki tud, mármint főzni, ezt tette. Behatolt az enzimekkel és a szóda erejével a szálak belsejébe, amint az mainapság egy korszerű mosóportól elvárható, és megállapította, hogy emez mosópor, adott pillanatban, adott szódaerővel, enzimmel és szennyeződéssel jobban kipuceválta a rongydarabot egy termoszban, mint amaz.
Más. Sanyi bácsi negyven éve vendégeskedik ugyanazon pécsi étteremben. A ház tizenegy órakor nyit, az idős úr mégis néha már háromnegyed tizenegy felé a bejáratnál kopogtat, és ha már ott van, be is engedik. A Csillag Étteremről van szó, természetesen, ahol mindenki mindenkit ismer. A személyzet a vendégeket, és viszont, illetve a vendégek egymást is.
Megjegyzem, a hetvenes évek közepétől jó pár éven át magam is rendszeres vendég voltam itt. Na jó, nem negyven éve, tehát nincsenek olyan előjogaim, mint Sanyi bácsinak, de legalább harminc. Czéh Antal tanár úr izzasztó tornaedzései után tértünk be ide, hogy a folyadékveszteséget pótoljuk. Elmesélem, hogy ha az emberre egy fél korsó sörnél jött rá az újabb ,,folyadék-veszíthetnék", mire visszajött a mosdóból, már csak az üres krigli mellett szomorkodhatott. Meg is tanultunk, hogy kell hamar kihörpinteni az aranyló, habzó nedűt!
A Csillagnak egyébként mindig is volt valami nagyon családias, baráti hangulata. Radó Miklós és családja (a szó legszorosabb értelmében: felesége és lánya is itt dolgozik) mindent megtesz a betérők kedvéért, amit csak tehet.