Tízezer lépés...
(Folytatás a 3. oldalról)
Memmingen közelében ugyanis van egy kis tó, amelyet
a Halászkirály ünnepén teljes egészében lehalásznak. Aki a legnagyobb
halat tudhatja magáénak, az kapja a büszke címet, amelyet egy évig viselhet.
Az előző évi győztest egyszerűen fenékbe rúgják - így küldik el. Persze
fényes ünnepség keretében.
- Érdekes, mekkora ügyet csinálnak ebből - csodálkozik Pavlekovics András
-, nálunk sem ritka, hogy valakit fenékbe rúgnak, de nem jár hozzá ünnepség.
Így közeledünk hát a kerti kiállítás felé, segítőnk, alkalmi idegenvezetőnk
a breitenbrunni polgármester. Miközben haladunk, beszámol róla, hogy
a falu nevezetes személyisége, a remete él még, továbbra is az erdőben
lakik, csak egy fogát megint elvesztette. A remetével egész utunk során
nem találkozunk amúgy, de mutatnak képeket mai környezetéről, és házigazdáim
elvisznek egykori birtokára. Látjuk a még mindig viszonylag ép istállót,
a nagyobbik házat, és egy kétszintes kisebbet, amelyet elkészülte, azaz
harminc év óta nem lakott senki. Ki tudja, vajon mién építette ez utóbbit
a remete, aki abból él, amit látogatói visznek neki. Olyasfajta, különös
titkú embernek képzelem, mint Opit, a gólvágót - Isten nyugosztalja
szegényt...
No, de vissza Memmingenbe, annál is inkább, mert már bejutottunk a kiállításra,
ahol az első pavilonban mindjárt egy illatminta-készülék fogad. Lényege,
hogy egy pumpát megnyomva különböző gyógy- és fűszernövények illatát
élvezheti, illetve találhatja ki az ember. Ami a kitalálást illeti,
elég szerények az eredményeink, bezzeg, ha Unicum-minta is lenne, azt
biztos nem tévesztenénk el, jegyzi meg cinikusan valaki, azt hiszem,
feleség. Az egyik helyiségben minden fából van.
- Ha itt lenne Fehér Dezső, talán még egy faviccet is találna - mondja
ki többünk gondolatát valaki a Bamba Clubból.
|
Később az óriáskeréken utazunk, merthogy az is van,
a bátrabbak a tériszonyosoknak közös fülkét javasolnak, majd ráírjuk,
hogy a rettegés fülkéje, teszi hozzá valaki, de hát kinek jelenthet
problémát az a hetven-nyolcvan méter? (E sorok írójának például egészen
biztosan, de ezt hagyjuk most...) Fűké Lászlótól megtudjuk, hogy azt
a sövény labirintust, amiben sikerül elkeverednünk kissé, meesee-nek
kell írni, és hogy Angliában jószerével minden parkban kialakítanak
ilyesmit. Amikor már-már bizonytalanná válik, hogy kijutunk-e valaha
is, valaki megnyugtat, hogy szombaton, miután megnyerte a lottó-ötöst,
Horváth Tibi utánunk jő, s ha más nem, ő kiszabadít. Ha még ő sem, akkor
majd Pömpe, a hentes, akit ugyancsak magával hoz a mi nyertesünk. (A
Szerencsejáték Rt. lapzártáig nem találta meg a tuti szelvényt.) A kiállítási
terület igen szépen, igényesen kialakított. Utólag hallom házigazdánk
vejétől (mellesleg a memmingeni főépítésztől - kicsi a világ), hogy
kifejezetten erre az alkalomra tették rendbe a terepet, valamikor a
város építőanyag-raktára volt itt, és sokszor lepakolták a sittet is.
A sitthalom helyén most hangulatos patak csörgedezik át.
- Légy szíves, vedd fel a partoldalt - kérleli videósunkat valaki.
- Miért, leesett? - kérdezi egy hölgy kissé kétségbeesetten.
- Ha az angyalok utaznak, jó az idő - vélekedik házigazdánk, ezzel magyarázva,
hogy még a barokk bazilika meglátogatására Ottobeuernbe érkezve is szép
napsütést élvezhetünk. Igaz, ennek a mondásnak egy másik, kissé költői
változatát is megismerjük majd elutazásunkkor, a szakadó esőben. Eszerint
ha az angyalok elutaznak, esőt sír értük az ég.
Ha már a mondásoknál tartunk: Pfaff Erzsike a bazilikában vesz észre
egy föliratot, az így szól:
- Mindannyian ugyanabban a csónakban ülünk. Egyesek eveznek, mások horgásznak.
|
Pohnert Jancsi mindenáron azt szeretné, ha beülhetne
a fülkébe, és egynéhányan meggyónnánk neki. Igyekszünk kivonni magunkat
e kétségtelenül nemes kezdeményezés alól. Körülbelül itt járhatunk az
események sorában, amikor kiderül, hogy a busz büféjéből kifogyott az
egész útra szánt sör.
- Ez sosem fordult még elő a Varga Transz-Fer tízéves történetében -
mentegetőzik egyik sofőrünk. Pepe.
- Hát, ránk tényleg nem számíthattak, szegények - pillant rá együttérzően
Kutas Gyuri.
Akinek megnősítését egyébként sokan szent célnak tekintik. A föladat
első ránézésre nem is tűnik túl nehéznek. Gyuri házigazdáinál csinos,
huszonkét éves lány vár kérőre. A kerítők egy darabig udvarolgatnak,
próbálkozgatnak, győzködik a lányt, puhítják a szülőket, mígnem péntek
este megérkezik az ifjú hölgy barátja. Magassága két méter, vállszélessége
alig valamivel több ennél. Léptei alatt dong a fesztivál sátor pallója.
A súlyos, életveszélyes sérüléseket elkerülendő a leghangosabbak a nemlétező
zenekari árokban keresnek maguknak menedéket.
Apropó, busz! Szombaton, Augsburgba menet a földszinti utasok közül
valaki fölemelkedik az emeletre, s csodálkozva tapasztalja, hogy onnan
mennyi mindent látni.
- Hát igen - jön a hang alulról - itt a képernyő alsó és felső szélén
vékony, fekete csík látható!
De ne szaladjunk ennyire előre, hisz még pénteken vízikerék avatására
is sor kerül. Egyik vendéglátónk ugyanis szimbolikusan breitenbrunni
vízzel táplálja a Balatont, egy kis szökőkút formájában. A kút beindítására
almamusttal koccintunk, de a látogatás Örömét nem ez adja meg, hanem
a sok csodálatos régi motor, autó és traktor, amely a színekben, garázsokban
vár a következő bemutatóra, kiállításra. A gyűjtemény legértékesebb
darabja kétségtelenül egy Porsche-motoros traktor, valamint egy VW KarmanGhia,
amelyből Németországban is csak ötöt tartanak nyilván.
(Folytatás a 7. oldalon)
|
