Százötven év után
Az alábbi verset 1999. október hatodikán öntötte formába állandó szerzőnk. Szerkesztőségünk azonban - március 15-e közeledtével - úgy érezte, hogy mit sem vesztett aktualitásából. Ezért is közöljük tehát most. Egyben fölhívjuk Olvasóink figyelmét, hogy jeles ünnepünkről a községi megemlékezést március 12-én tartják a szervezők. A pontos helyszínről és időpontról a plakátokon illetve a falutévén keresztül adnak majd tájékoztatást. (És még egy rövid hír: a szervezők tájékoztatása szerint ugyanaznap lesz a borverseny eredményhirdetése is.)

Simon Gábor költeménye

Régen a magyar harcolt a maga javáért,
vérét adta földért és hazáért.
Mi zsarnok uralma alatt volt,
százötven éve, éppen ma, tizenhárom a halálba vándorolt.

Méltósággal, teljes tisztelettel a haza, a magyar nemzet iránt.
Pár közülük nem is volt magyar. Mégis, áldozatáért az országtól semmit nem kívánt.

Kívántak Istentől szabadságot, mely nem adatott meg,
kívántak gyermekeiknek hosszú életet,
kívánták, hogy pusztuljon a zsarnok hada,
és megint teljes legyen a szép magyar haza.

S most körbenézek százötven év után,
megemlékezve állok, és a ,,barátok" néznek rám bután.

A kérdést, mit Petőfi, én is felteszem: ,,Mi mostan a magyar?"
Miért magyar az, aki dicső múltról megemlékezni sem akar?
Fülemben cseng Arany János régi panasza:
,,Nem elég csak emlegetni, tudni is kell jól szeretni!" Hisz ez, ez a Haza.

Az Egyházközség hírei
Hála Istennek, a templom betonkoszorúja elkészült.

Horváth Sándor
plébános tájékoztatója

Ezer tégla, nyolcvan köbméter beton, ötven mázsa vas ment bele. A három darab, 12,8 méteres vasgerenda is felkerült. Az időjárás kedvezett a munkáknak.
Ez a megerősítés kilencmillió forintba került, amiből 2,5 millió forint volt a saját erő, a fennmaradó hat és félmilliót a Püspökség adta. Köszönet érte.
Napokon belül - ha a Gondviselés is úgy akarja - jönnek az ácsok, és cserélik le a lécezést és a cserepet. Ekkor már nem lesz veszélyes templomba járni, nem omlik ránk. Jöhetnek többen is.

Görcsönyben történt...
Az alábbi eset állítólag Vér Mihály uram régi kocsmájában esett még, valamikor a harmincas évek közepén.

Anekdoták, emlékek

Két régi cimbora, mindketten kiszolgált vadászok, folyton ugratták egymást.
- Tudod, volt egy puskám - mesélte egyszer kicsit kapatosan egyikük -, így kellett felhúzni, de százötven mérettől feküdt az őz!
Eltelt egy hét, megint együtt támasztották a söntéspultot, most a másikuk mesélt:
- Volt egy puskám, így kellett felhúzni, de száz méterről feküdt az őz!
- Ne haragudj, komám, de ezt már nem hiszem el!