Mindez a Szent Györgyről elnevezett pécsi, Tompa Mihály utcai fogadóban történt, egy, inkább késő téli, semmint kora tavaszi estén.
Mindent szeretek, ami a letűnt időkre emlékeztet. Márpedig ez a ház sok régi történethez szolgál díszletül. A közelben, a Petőfi utca sarkán álló épület valamikor általános iskolaként működött. Magam ott tanultam a betűvetést, meg azt a sok fölösleges dolgot, amely nélkül a mindenkori kultuszminiszter szent meggyőződése szerint értelmezhetetlen az élet. Ha még nem jöttek rá, engedjék meg, hogy fölnyissam a szemüket: ennek a meggyőződésnek semmi alapja sincs, mert például az Egy tengeralattjáró megy a hegygerincen kezdetű fizikafeladatnak az életvezetésemre gyakorolt hatása máig kimutathatatlan.
De ne csak kötözködjünk! Hogy egyet mondjak, nem hasztalan a százalékokról szerzett szerény ismeretanyag. Tudniillik segíti azt a fölismerést, hogy mivel a Szent György Keserű alkoholtartalma harminchét százalék, óvatosabban kell vele bánni, mint a tárkonyos ragulevessel. Azt azonban, hogy ha a kettőt egybe lögyböljük, milyen töménységű oldatot kapunk - tekintettel a Popov-féle rádióra (amelyet Marconi szerkesztett), és a Mengyelejev-féle periódusos rendszerre (amelyet Isten tudja, ki talált föl) - mégiscsak kapitális baromság volt megtanulni. Mindent egybevetve erre való a fizika. Hogy ami látszatra az, ami, mondjuk, alkoholmentes sör, arról a fizika belépésével rögtön kiderül, hogy nem az, mert fél százalék alkoholt tartalmaz.
Egy szó, mint száz, kedves tanáraim már-már hasztalan igyekezettel küszködtek azon, hogy valamiféleképpen megértsem az elsajátítandó ismereteknek, ha nem is a leglényegét, de legalább a fölszínét. Annál nagyobb örömmel kacsáztam kissé pingvinszerű járásommal az utolsó kicsöngetések után az iskola Tompa Mihály utcai menzája felé.

Némi büszkeséggel mondhatom, hogy ebédezésből még az egyetemen is mindig jelesre kollokváltam. Történt egyszer, hogy a Gátos Gyuriékkal (osztálytárs) szembeni sarkon a Kator Gyuri (szintén iskolatárs) papája, mondjuk úgy, trafikot nyitott. Ez még az a klasszikus trafik volt, amilyet Pepin sógor szerint a császár szokott volt adományozni a háború befejeztével legnagyszerűbb katonájának, s amiben a dohányáru mellett lehetett venni Sport szeletet, Dianás cukorkát, Tisza kavicsot, cerkákat, füzeteket, iskolaszereket, sőt, ha jól emlékszem, kapszlis pisztolyt is. Ráadásul Kator bácsi nagyon rendes volt velünk, és elnézte a fizetési fegyelmünkben mutatkozó egyenetlenségeket.
Nem követtem a folyamatot, így nem emlékszem pontosan, mikor határozott úgy a családi tanács: inkább az iskolapadból kinőtt korosztály ellátásával foglalkozik. Mindenesetre jó döntés volt. Tudniillik a végeredmény mindig a vendég tányérján jelenik meg. Hogy a magunk választotta fogásokról beszéljek: finom volt a hagymás hátszín steak-burgonyával, ízletesek a halak, és jó az áfonyás szarvassült. Bőséges a salátaválaszték, felejthetetlen a tepertős túrós csusza, a somlói galuska... Érdekes dolog ez: nem tudnék kiemelni egyetlen területet sem, és azt mondani, hogy ebben vagy abban a dologban erős a Gvelt László vezette üzlet. Inkább azt mondanám: a vendéglátásban, általában, nagyon erős. Írország zöld, fehér és narancs színei között, Rajnai Zoltán chef úr szakavatott gasztronómiai kalauzolása mellett, a varrógéplábú asztalok fölött mintha szorosabbra fonódnának a barátságok is.
Ez tehát a helyzet a hajdanvolt trafikkal, a mai fogadóval. A vendéglátás Szent Györgye nap, mint nap megküzd az éhség mardosó, gonosz sárkányával. Az egykori menza réges-rég bezárt, a suli sem suli többé, de ez a támaszpont méltó a legendához, amelyet pár házzal följebb, ugyanebben az utcában, sok éve teremtett a maga kis éttermével egy másik iskolatársam édesapja, Mila bácsi, vagy ahogy sokan ismerték: Milán...