Próbálgattam egy billentyűs hangszert, és az itthoniak számára jól ismert Pierot épp ott járt. Megkérdezte, melyik zenekar tagja vagyok, mire mondtam, hogy egyiké sem. így aztán két évig a zenekarában játszhattam.
- Hol kerül a történetbe Demjén Ferenc?
-1992 őszén Závodi Gábor eljött egy Pierot koncertre, megnézte, és meghívott Demjén Ferenc zenekarába. Tudtam, hogy Oláh Aladár helyére kerülök, mert épp a halála előtt három hónappal ismerkedtem meg vele, és elmesélte, hogy milyen bulikon játszik. Alival nagyon értékes ember távozott. Rettentő korán itt hagyott bennünket... Erről nem is szeretnék többet beszélni...
- Próbáltunk a turné előtt. Általában három hétig tartanak a próbák. Akkor ismertem meg az egész csapatot. Az első koncertünkön, az első dal alatt Rózsi odajött a billentyűkhöz, fölállt az én kis porondomra, és rátenyerelt a felső billentyűimre, amitől teljesen kétségbe estem. Nem akartam hinni a fülemnek és a szememnek. Olyasmit gondoltam, hogy most szakad rám a világ, meg hogy te jó ég, ez most már így lesz mindig? De aztán a többiek rám vigyorogtak, hogy jól van, jó lesz, meg vagyok véve. Ez nagyon aranyos dolog volt. Egyébként a mai napig előfordul, hogy odajön, és bekotor a billentyűk közé.
- Cserháti Zsuzsa előző CD-jén zeneszerzőként is megismerte a közönség. Ez a kapcsolat honnan jött?
- Két barátomon, Kassai Robin és Varga Szabolcson keresztül. Bíztatásukra megírtam egy nótát, és a kiadó döntötte el, hogy a tizennyolc lehetséges dalból melyik tíz kerüljön a lemezre. Hála Istennek, beválasztották az enyémet is.
- Önnek mi kell a zenéléshez?
- Nyilvánvalóan nem gépekre, hanem lélekre van szükség. Anélkül nem is működhet az ember. Engem néha elkap a láz. Például amikor a Demjén koncerteken a levegős, lassú dalok vannak soron. Különösen a Szabadság vándorait szeretem. Még a színpadra is fölhallani, hogy az a sok ezer néző torkaszakadtából üvölt. Olyankor tényleg a hideg futkározik a hátamon.

 

A megfigyelés
Csille Zsolt írása

Pedig álcáztam is magam.
Terepszínű ruhát húztam, ágakat tettem a fejemre, nem létezik, hogy meglátott!
Teljesen beleolvadtam a tájba!
Pusztán önvédelemből fegyverem is volt - a speciális kézicsúzli, az alkalomhoz illő U szögekkel - bár, mint utóbb kiderült, eleve elvetélt ötlet volt, semmit sem használt ellene.
Amikor észrevettem, hogy megérzett - meg nem láthatott -akkor már kezdtem sejteni, hogy végem.
Elkezdtem futni, de ő gyorsabb volt.
Mint egy dühödt bika, egy gyorsvonat...
Csak jött...
Mögöttem dübörgés.
És utolért. Felkapott, megpörgetett, feldobott, és otthagyott, fent. Lepörgött minden - az egész életem.
De nem ez a lényeg - hanem a zuhanás. Csak zuhantam, csak zuhantam.
Otthagyott, zuhanva. Aztán azt hittem, szétszakadok.
Lehet, hogy ő is azt hitte. De valahogy mégis túléltem!
Ezt is!
Mostanában egyre zűrösebb ügyekbe bonyolódom.
Múltkor az a pokolgép, most meg ez itt...
Akármennyit is fizetnek, soha többet nem figyelek meg Tornádót!