Szeretek sírósat játszani

(Folytatás az 1. oldalról)

- Jól értettem, azt mondta, szánalmas?
- Nem elsősorban magunkat látom szánalmasnak, hanem a körülményeket hihetetlenül méltatlannak. Kell a színházterem, ami feladatot, kihívást jelent. És akkor nem jön készületlenül senki a próbára, és nem demoralizálódik a magyar jazz. Annak ellenére, hogy jóformán nincs föllépés se Budapesten, se vidéken.
- Vidéken sincs?
- Olt sem jobb a helyzet. A művelődési házak kulturális rendeltetése átalakult. Turkálókból élnek. Ha valamelyik ház mégis működik, és ajánlkozni próbálok, azzal utasítanak el. hogy tavalyelőtt voltunk már egyszer. Igen. mondom, de siker volt, azóta is kérdezik, megyünk-e? Csak tudod, jön a válasz, évente egy-két koncertet rendezhetünk, és szeretnénk mást is. Teljesen megértem. De valljuk meg. katasztrófa, hogy mondjuk, a görcsönyi művelődési házban évi két rendezvényt tudnak finanszírozni... Hogy várható el így egy zenésztől. hogy megéljen?
- Visszakérdezek: miből tud megélni?
- Egyre nehezebben élek. A Stúdió 11-ben három éve befagyasztották a béreket, mert rákényszerültek. Hogy mennyi az adjunktusi fizetésem, azt meg sem mondom.
- Pedig csak így lenne hiteles a kép.
- Tízezer-ötszáz forintot kapok kézhez havonta Emellett régebben lemezeken szaxofonoztam, de ma már alig vagy nem készülnek ilyen lemezek
- Miért nem?
- Mert a multinacionális cégeknek
nem érdeke, hogy a magyar előadók vigyék valamire. Olyan produkciókat állítanak ki, kevés munkával, minimális stúdióidővel, amelyek a lehető legnagyobb anyagi haszon reményében jelentethetők meg.

Javarészt rap, techno meg mit tudom én milyen zenékről van szó. Ha egyáltalán zenének nevezhető ez a valami, amit aztán szétterítenek a diszkókban, az előadót utaztatják, ő pedig rátátog a felvételre. amin nem is ő énekel, de a neve alatt jelent meg Szinte több kiadó van, mint élő, zeneileg is értékelhető magyar produkció.
- Ezek miatt hagyta ott a Sonyt?
- Tévedésben él, nem hagytam ott a Sonyt! Tavaly augusztusban lejárt a szerződésem, és senki sem méltatott arra, hogy szólt volna: ugyan, hosszabbítsuk már meg!
- Volt valami haszna az egészből?
- Nem volt. Tudomásom szerint tíz-tizenkét országban adták ki a CD-nket. Gondolom, utána valahova beírták, hogy nekik is van exportálható produkciójuk. De a kiadványoknak nem volt utóélete, nem rendeztek koncertet, nem adtak ki ismertetőt, és a lemezen kívül soha, sehová nem hívtak el úgy, mint a Sony-istálló tagját.
- Ezért is csináltak Vasvári Pállal önálló kiadót?
- Természetesen. Úgy gondoltuk, nincs már kötelezettségünk a Sony felé.
- Meg tudnak élni a nagyok mellett?
- Nem tudunk megélni, mert - és ezt most mondom el a hazai sajtóban először - megszűntünk kiadónak lenni.
- Nem vált be az Önök által megjelentetett Cseh Tamás lemez például?
- De, bevált, csak a kiadó nem vált be. Olyan céghez kapcsolódtunk, amely egész más területen volt érdekelt. Az első probléma idején, amikor a vállalatnak likviditási gondjai támadtak, a kiadótól vonták el a pénzt. Amit meg is értek, csak így tervezhetetlenné vált a munka, amelynek olyan állomásai lettek volna, mint Balázs Fecó vagy Gerendás Péter új lemeze.
- Ha ilyen nehéznek látja a helyzetet, miért nem követte mondjuk, az ugyancsak szaxofonos Lakatos Antal példáját, miért nem ment el külföldre?

- Más alkat vagyok, mint Tóni. Én nem tudom magam otthon érezni Kölnben vagy Frankfurtban. Hiányoznak a szüleim, hiányoznak az öreg, lepusztult házak, az épületek. És idegesít a nyelvi nehézség is.
- Ne mondja már, tudom, hogy ragyogóan beszél angolul.
- Mégis. Nincsenek kommunikációs gondjaim, de szeretem, ha beszélgethetek. Nekem fontos, hogy haza lehessen menni. Még ha rengeteg dolog zavar is.
- Mi zavarja?
- Negyvenéves vagyok, és egy családot nem lehet arra alapozni, hogy apának van-e haknija, vagy nincs. Márpedig ma erre alapozom, hogy a gyerekem iskolába jár-e, hogy lesz-e cipője, ha kinövi a mostanit satöbbi. Mondjak még egy-két ilyet?
- Inkább visszakanyarodnék a: elejére: Samuels egyik interjújában olvastam, hogy azok közül a szaxofonosok közül, akikkel valaha dolgozott, az ön hangszere imádkozik a legszebben. Ez vállalható?
- Szeretek sírósat szaxofonozni, igen. Nem akarom folyton a ,,majd én megmutatom, milyen zseniális technikám van" című darabot fújni. Viszont boldog vagyok, ha balladákat játszhatok. Ügy érzem, elég sok türelmem van ehhez a műfajhoz, amelynek inkább a szépsége, semmint a hangulata vonz. Alapvetően jókedvű és optimista vagyok ugyanis. Mindazzal együtt, amiről itt beszélgettünk, végtelenül hiszek abban, hogy a jazz most feljön megint. Kell az embereknek, hogy abban, amit hallgatnak, legyen töltet Hogy legyen benne lélek is.

Sz. Koncz István