A parkban aztán van minden. Szökőkutak, svéd torony a XVI. századból, természetes terepasztal kisvasúttal, virágból épült pávák, csirkék, nyulak, valódi kecskék, tehenek. Egy fa tetején Csille Zsolti hollót vesz észre, de nincs nála a levél, se hozzá hasonló. Kis mesterséges tó, túltáplált, kövér potykákkal, talán ők is Rozi és Magnus konyhájáról kapják az ennivalót.
Az ember lassan azon kapja magát, hogy úrrá lesz rajta a japán turisták beteges izgalma, csak ide elrohanni még, csak azt lefényképezni legalább. A tekintet Svájcot pásztázza, aztán újra Németországba téved, majd Ausztriát véli látni, aztán megint a zöld, a kék és a rengeteg virág. Itt egy hosszú, mesterséges vízesés, engem arra emlékeztet, amely boldogult gyerekkoromban a Székesegyház előtt csobogott. Ott hihetetlen fák, amott pedig kék virágokból kirakva a Bodeni tó. A parton rózsaszín szemüveg - a lencsék helyén kényelmesen elücsöröghet egy-egy ember. Jázminok tapsikolnak (végre valami, ami nálunk is nő a kertben), és rododendron-fronton is rendben van minden, külön kis parkot szegélyeznek ezek a szeszélyes virágú bokrok. És hömpölyög a tömeg, és ez az egész (halkan merem csak megjegyezni) már-már kicsit sok. Mert mindennek kell lennie, mintha különben nem is lenne teljes az élet itt, ezen a kis szigeten.
A hajóra megint hosszú sor visz, az Austria motoros papíron 1200 embert bír el, de most legalább kétezren szorongunk rajta. A mellettünk álló Voralberg-en régi ismerős: különös, kissé extravagáns, némileg bűzös, fátyolos hölgy, már idefelé is körülötte volt egyedül ülőhely a hajón.
Meersburgban, a parton nyári meleg, a vendéglők (A Régi Postához, A hajóhoz, Az Öreg Várhoz etc.) teraszain hűvös, bár olykor kissé talán a kelleténél zavarosabb sörök mellett elegánsan öltözött hölgyek és urak pihentetnek.

(Folytatás a 6. oldalon)