- Nahát, ez hallatlan! - csapkodta a térdét valaki a törzsasztalnál. Jó hangulatú este volt, régi emlékek sorjáztak. Ajándékokról szóltak elsősorban a történetek. A Diána Kávézó visszatérő vendége, Helyey László barátunk idézte fel azt az esetet, ahogy hozzájutott ballonkabátjához.
- Pécsi színművész kollégám, Krum Ádám látta meg magának ezt a darabot egy kirakatban. A negyven kilós, száznyolcvanöt centis férfit mintázó próbababán jól is mutatott az egyébként más-fél méteres kabát.
Milyen jól slankít, hogy karcsúsít, gondolta a százhetven centi magas, százhúsz kilós pécsi színész, berontott a boltba, és jószerével próba nélkül megvette a kiszemelt modellt. Aztán a mélyebb ismeretség kezdetén kiderült, hogy nem volt jó vásár. A hossza még csak-csak stimmelt volna (alig tíz centi seperte a földet), de begombolni olyan komoly hadművelet lett volna, amelyre a kabát teljes fizikai megsemmisülésének kockázata miatt Krum Ádám nem vállalkozhatott. Mit tehetett hát? Neki ajándékozta Helyey Lászlónak, aki, ha kiveszi a bélést, belefér.
Még folyt a szó, még e kabátnál hasznosabb ajándékokat kívántunk magunknak és egymásnak, de a karácsonyi előkészületek miatt ezúttal előbbre hoztuk a zárórát. Jöhetett tehát búcsúzásképpen a jóféle Zwack Unicum!