Háború
után,
hat órakor
Pillanatokon belül tudni fogják, hová kalauzolja Önöket
ez az írás. És ha ezt tudják, azt is sejtik majd, hogy valami
turpisság van a dologban. A szóban forgó étterem ugyanis nem létezik
már, pedig az alant olvasható sorok alig egy éve születtek. Ismerve
a megváltozott körülményeket, tudva, hogy a sokat ígérő étterem
a tulajdonosok számára nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket,
talán még érdekesebb lesz ez a különös időutazás...
Ami
a Vendégkönyvből kimaradt...
Míg a Plzeňben gyártott söröknél talán a komló
milyensége a legfontosabb, addig a Ceąké Budějovicéből származó
italok a könnyű, bársonyos malátaíz felé hajlanak. A kicsit elnémetesedett
nevű Budweiser Budvar ez utóbbiak közé tartozik. Gyártását még
1895-ben kezdték el rutinos cseh serfőzők. Egy Amerikába kivándorolt
német, bizonyos Adolphus Busch (figyeljék a nevet!) maga is azonos
néven főzött arany lagert, illetve megpróbálta. Az eredmény egy
íz-szegény, alacsonyabb alkoholtartalmú főzet lett. Persze, az
amerikaiak Csehországba is el akarták hozni a demokráciát, így
az eredeti recept tulajdonosait néhány éve a Koreából, Vietnamból,
Afganisztánból, Szerbiából, Irakból jól ismert módszerekkel megpróbálták
megfosztani a névhasználat jogától, de ahogy az ilyen akciókat
általában, úgy ezt is szánalmasan elbukták menetrend szerint.
Szerencsére, az enervált jenki haszonlesés nem érte el a Kruąovice
márkát. Pedig jeles barna sörről van szó, vaníliás beütéssel,
nagyon sötét színnel, pirított árnyalatokkal, és a hagyományos
barna sörökénél talán egy kicsit markánsabb, nem annyira cukros-édeskés,
mint inkább kesernyés utóízzel.
|
|
Kérdezhetnék, persze, hogy miért elmélkedem ennyit a sörökön,
mikor megyünk már végre étterembe? Hát, kérem szépen, éppen oda
indultunk, még pedig Pécs alig néhány hónapja üzemelő vendéglőjébe,
a ©vejkbe. Ugyanis nevezett serek ott megízlelhetők, megvásárolhatók,
rendszeresen fogyaszthatók. Tudjuk jól, szegény ©vejk az első
világháború idején nem élt át egyfolytában lélekemelő gasztronómiai
kalandokat. Anabázisa során leginkább talán még Otto Katz feldkurát
mellett jutott neki néhány finomabb falat. Igaz, egyszer valamelyik
alkalmi kvártélyán - háziasszonya jóvoltából - babból hatalmasan
beebédezett, de abból is baj lett. Tudniillik még aznap délután
vendégségbe ment, ahol önmagáról megfeledkezve akkorát fingott,
hogy megállt a falióra.
Ezzel együtt az ötlet nagyszerű, és a hely (Zolcsi elmondta vagy
tízszer) évtizedes hiányt pótol. A Nádor Söröző bezárása óta vártunk
már egy ilyen kiváló becsületveszejtőre, ahol megfelelő alátéttel,
megfelelő pohárban, megfelelő sert rendeznek gondos kezek a vendég
elé. És megfelelő sörkorcsolyát is, teszem hozzá, hiszen az mégsem
járja, hogy az ember csak a szomjoltót fogyassza folyvást! Néha
újjá kell éleszteni azt a szomjúságot, még a híres nagyivóknál
is. Csodálatos dolog tehát, hogy a pogácsa mellett szellemes tartóra
függesztve perec hívogat, illetve krinolin is hozzáférhető, mégpedig
ecetes pácban érlelt krinolin, ahogy ©vejk szerette volt.
S ha már ismét a nevét említettem, hadd idézzem föl, hogy a derék
katona egy ízben beszélgetőpartnerének azt találta indítványozni,
hogy találkozzanak a Kehelyben a háború után, hat órakor. A mindennapok
csatái után nekünk is célszerű talán ezen a helyen találkozni,
ahogy most is tettük, hatkor.
|
|
|
Rajtot stílszerűen a Becherovka nevű párlattal vettünk,
azt követték egynémely Kruąovice serek, úgyhogy mire Gabcsi kis késéssel
belibbent a fodrásztól, úgy érzethette magát, mint egykori Forma-I-es
gépkocsivezetőnk, a finom gázpedál-kezelésről elhíresült magyar fiú,
Baumgartner Zsolt: rögtön az elején körhátrányba került.

Persze, a vacsorával illendően bevártuk. Na, hogy ott
mi volt megfizetve! Fokhagymaleves sajtos pirítóssal, prágai sztrapacska
brindzával, roston sült csirkemell libazsíros krumplival, tepsis sült
bab császárszalonnával, sült libacomb knédlivel. És kérném, minden nagyon
finom volt, nem akadt tehát más okunk sóhajtozni, minthogy a tarja-
és csülökváltozatok közül csak a tarjából tudtunk némi ízelítőt magunkba
tömni még. Hiszen kellett a hely a házias réteseknek, amelyekkel az
estét megkoronázni szent kötelességünk volt.
Izmaink tömege tehát ismét elenyészővé vált hasunk körméretéhez képest,
amikor végre nagy keservesen fölálltunk. Utunk az újságtartó mellett
vezetett el. Furcsa volt, hogy csak távozóban vetettük oda az első pillantást.
Találomra leemeltem a Jelenkor című irodalmi és művészeti folyóirat
2005 februári számát, föllapoztam, beleolvastam, és barátaimnak nagyon
megdicsértem az MTA alelnökével, Hámori József agykutatóval készült
interjút. Elismerő szavaimban volt némi elfogultság. A szerző neve helyén
ugyanis ez állt:
Sz.Koncz I.
|