A görcsönyi templom építésének története

Önnön kényelmére is tekintettel saját parkjából hasíttatott ki egy jókora területet. A régi templommal amúgy sem lehetett mit kezdeni. Az építkezés végül is kétszáz évvel ezelőtt, 1805-ben kezdődött, és kisebb-nagyobb megszakításokkal hét és fél évig tartott.
Az épület hossza 35, szélessége 12,5, magassága 14 méter lett. A torony 45,5 méter magasságig kúszott föl. A mérteket tekintve máig változatlan formában magasodik a falu fölé. Érdekesség: építők és építtetők tudatosan törekedtek rá, hogy a faluba bármely irányból érkezők elsőként a tornyot pillantsák meg. Nincs forrásunk arról, hogy ki készítette a toronyórát. A legvalószínűbb feltételezések szerint Mayer Károly óragyára.
A 9 regiszteres, 1 manuálos orgona jóval később, 1840 körül került a templomba. Fölszenteléséről, gyártójáról furcsa módon nincs dokumentumunk. Tudjuk viszont, hogy 1841-ben már Sznopek Ede kántor játszott rajta. A bicsérdi származású, akkor 24 éves tanító Pécsett végezte a Preparandiát (képzőt).
A kis kápolna mindaddig használatban volt, amíg az új templom meg nem épült. Azután egy darabig őrizték még. Amikor állaga romlani kezdett, nézeteltérés alakult ki, hogy kinek a kötelessége a fenntartás. A felek elvitatkoztak egy darabig, és a vita hevében az egykori szentélyt hagyták tönk-remenni. A Szent Teréz kápolna a későbbiekben meglepő funkciót töltött be. A filiákból a vasárnapi misére érkező lányok - télvíz idején is - itt húzták fel a csizmájukat, mielőtt bementek volna a faluba. Egy kicsit előre ugorva az időben: annak, hogy a régi templomból ma már nem találni köveket sem, nagyon egyszerű oka van. Szauter Antal, aki 1874-től 1902-ig volt a község plébánosa, működési ideje alatt kiszedette a téglákat és a köveket a romok közül és alól. Jól jelzi az egykori épület nagyságát, hogy fundamentumából húszezer téglát és huszonnégy öl követ termeltek ki.
1812. december 8-án Radnics István kerületi esperes megáldotta az új templomot a Boldogságos Szűz Mária tiszteletére. Ettől kezdve vált alkalmassá misék tartására, bár megjelenésében rendkívül egyszerű volt. Falait, mennyezetét fehérre meszelték. Ám egyik féltett kincse már akkor a mai helyén állt: a szenteltvíz-tartónak használt, török mosdómedence, egyike a legszebb hódoltság kori tárgyi emlékeknek Magyarországon. Mihalovich önmaga emlékezetére Driner bajor fafaragóművésszel Szent József, felesége emlékére pedig Szent Anna szobrait állíttatta fel, és kriptát is építtetett.
A harangok története kalandos volt. 1857-ből maradt ránk egy följegyzés, hogy a Johann Brünner-féle harangok a forradalom és szabadságharc idején Aradra kerültek. Ezeket végül nem használták hadi célra, így hazatérhettek. A szállítás költségeit az egyházmegye fizette. A régi templom harangjainak eladását még 1841-ben rendelte el a pécsi püspök. Birtokunkban van az irat a befolyt összegnek a templomtárba történő bevételeztetéséről. Ma a 86,2 cm átmérőjű, 1812-es, eredeti Peter Weinbert-féle és az 1936-os, 58,2 cm átmérőjű, Slezák László öntötte harangokat használják. A történethez tartozik még, hogy 1841-ben a ,,téglatornyon" nem volt kereszt. ,,A szélvihar ismételten ledobta", írja az egykori tudósító.

(Folytatás a 4. oldalról)

Más szóval nem csak ebben a világban, hanem a volna világban is sikerekre van szükségem, napsütésre.
A volna-világ napjának hajnalára van szükségem. arra a napra, az éjféli napra, amely szétrepeszti a tények gránát-masszívumát, és feljön, átvilágítja a Föld élő és élettelen világát. Ez az a fény, amely mindig csak tükör által világított, ez az a fény, amelyről a vesztesek azt mondják: ,,Az Isten feléjük fordítja az ő orcáját."
A lehetett volna és a lett világában mi a templomépítő dolga? Határterületen áll, a volna és a lett határán. Határterületen állni drámai helyzet. Az ember eredete és tapasztalatai kompromittálásának évszázadában az ,,új természet" szorongató diktatúrájában fontosabb számomra a legallyazatlan, élő formáit megőrző oszlopok tornáca, az új tisztás építészete egy falu közössége számára, mint mondjuk egy ironikus, eklektikus montázs, amely megidézi és nevetségessé teszi egy falu múltját.
A természet meg van bélyegezve és fertőzve általunk. Nincs olyan élő, és látszólag élettelen polgára a természetnek, amely ne szeretne végre egyesülni a megváltott ember természetével. A fa lehetett volna ember, az állat lehetett volna ember, a föld lehetne új Nap. A lehetett volna világa egyesül a meglett világgal, a világ határán felépített otthon védőfalai között. képletes beszéd ez is. A világ határa lehet Zalaszentlászló, Helsinki, Görcsöny vagy bármely hely a Földön. Az egyutcás falu, ahová a szeres, bokros faluhoz szokott magyarokat telepítette vissza az osztrák törvény háromszáz éve, s kiktől a létezés feltételeit akarta megvonni az 1970-es évek körzetesítési törvénye. A megfogyatkozott rengeteg fáiból ágasan-bogasan építettünk új közepet, a közösségnek otthont, nem a fel-felbukkanó emlékezet képeit, a ,,szép, régi magyar falut" vettük védő mintának, hanem a gyógyító, visszatérő erdőt, hogy otthonra találjunk, s megőriztük az új fedél alatt az elpusztított zsidó házát, s a megrontó típusházat is.
Az építés, az építés gondolatának a drámája a legfontosabb.