Állócsillag
Nagyon szomorú tapasztalásom volt a napokban. Most vettem észre,
hogy a Pécs-külvárosi állomáson bezárt a resti. Az Utasellátó
már évekkel ezelőtt jól ellátta a bajunkat: oda rohasztotta a
valaha Európa-hírű vasúti vendéglátó-hálózatot, ahonnan egész
egyszerűen nincs föltámadás. Most pedig végső csapást mért valami
ismeretlen gonosztevő a gyomor hétköznapi örömeire.
Ami
a Vendégkönyvből kimaradt...
Volt ennek a külvárosi restinek egy főnökféléje,
igazi, százhúsz kilós, magyar ember, akiről igen keveset tudok.
Tudok annyit, hogy ezt az embert a sors kényszerűsége, nagybeteg
feleségének gyógykezelése sodorta ide, a városba. Korábban a Vendéglátóipari
Főiskola tanáraként működött. Ragyogó szakember - ezt ennyi év
haspókság után bátran ki merem jelenteni. Szerethető volt a kolléganője
is, olvasott, tájékozott, csodálatos emberek mindketten. Kifejezetten
élveztem, amikor a környék megbízható, amúgy kedves alkoholistái
délutáni sziesztájukat töltötték, ilyenkor nagyon jókat lehetett
dumálgatni Ferivel, és a hölggyel, akinek, szégyen, gyalázat,
még a keresztnevét sem tudom. Kulturális programokat ajánlottunk
egymásnak, könyveket, koncerteket, lemezeket, és ezenközben mindig
elmajszoltam egy pár szendvicset. Tudniillik szendvicsben verhetetlen
volt a hely. Feri Pécsváradról szerezte be a stifoldert, és olyan
ízeket ötvözött abban a százötven köbcentiben, amelyeket nem felejtett
el, aki egyszer arra járt. Aztán most ettől is megfosztott bennünket
valaki. Reméljük, boldogabb most már...
Egyébként elhatároztam, csak azért is morgolódni fogok amiatt,
hogy avatatlan kezek, szerényen bútorozott agyak, rosszul fizetett
strómanok ügyetlen együttműködésének keretében születnek a ma
magyar szakácskönyvei.
|
|
De a napokban új, váratlan színt hozott az életembe Kovács
Lázár. A televízióból ismert médiasztár egy mosóporreklámban
tűnt föl. Ennek örültem. Farkasházy Réka, Stahl Judit, Pierrot,
Gianni ugyan nem tud főzni, de szakácskönyvet ad ki. Aki
igazán félti a szakmát, visszavág. Kovács Lázár, aki tud, mármint
főzni, ezt tette. Behatolt az enzimekkel és a szóda erejével a
szálak belsejébe, amint az mainapság egy korszerű mosóportól elvárható,
és megállapította, hogy emez mosópor, adott pillanatban, adott
szódaerővel, enzimmel és szennyeződéssel jobban kipuceválta a
rongydarabot egy termoszban, mint amaz.
Más. Sanyi bácsi negyven éve vendégeskedik ugyanazon pécsi étteremben.
A ház tizenegy órakor nyit, az idős úr mégis néha már háromnegyed
tizenegy felé a bejáratnál kopogtat, és ha már ott van, be is
engedik. A Csillag Étteremről van szó, természetesen, ahol mindenki
mindenkit ismer. A személyzet a vendégeket, és viszont, illetve
a vendégek egymást is.
Megjegyzem, a hetvenes évek közepétől jó pár éven át magam is
rendszeres vendég voltam itt. Na jó, nem negyven éve, tehát nincsenek
olyan előjogaim, mint Sanyi bácsinak, de legalább harminc. Czéh
Antal tanár úr izzasztó tornaedzései után tértünk be ide,
hogy a folyadékveszteséget pótoljuk. Elmesélem, hogy ha az emberre
egy fél korsó sörnél jött rá az újabb ,,folyadék-veszíthetnék",
mire visszajött a mosdóból, már csak az üres krigli mellett szomorkodhatott.
Meg is tanultunk, hogy kell hamar kihörpinteni az aranyló, habzó
nedűt!
A Csillagnak egyébként mindig is volt valami nagyon családias,
baráti hangulata. Radó Miklós és családja (a szó legszorosabb
értelmében: felesége és lánya is itt dolgozik) mindent megtesz
a betérők kedvéért, amit csak tehet.
|
|
|
Ők is, a pincérek is nevükön szólítják a vendégeket,
élmény végignézni mondjuk, a déltől kettőig tartó két órácskát, behúzódva
a sarokba, és málnát, hagyományos, klasszikus málnát hörpölgetve. Persze,
ha már ott ülnek, bátran javaslok valamit a pompás, házias ételekből.
Érdemes mondjuk belsőséget választani, van pacal, vese, zúza, de van
cigánypecsenye, és van milánói rántott borda etc. Az egyik legideálisabb
hely ez az ebédezéshez, Kiss László - a nem mellesleg görcsönyi
- chef kiváló, íz-gazdag fogásokkal csábítja a betérőket.
Ügyvéd barátom, Gál Sándor feszt állítja mégis, hogy a Csillagba
- a soroltak mellett - Tibi miatt járnak a vendégek. Tibi, azaz - a
nem mellesleg görcsönyi - Ignácz Tibor 1990-ben került ide,
elsőéves tanuló korában. Csak a legnagyobb szeretettel tudok róla beszélni
magam is. A végtelenül szerény, rendkívül szimpatikus, közvetlen, de
sohasem közvetlenkedő, széles mosolyú fiatalember azt mondja, volt kitől
tanulnia. Kollégáját, a ma is itt dolgozó Tóth Lászlót a jobb
emlékezetűek a Nádorban töltött tizenegynéhány évből, vagy az Olimpia
hosszú esztendeiből idézhetik föl. De van olyan felszolgáló is, aki
már az eltelt idő alatt jött át a Pártiából, és itt ragadt.
A Csillag igazi nevezetessége még a nagypéntek. Radó Miklós ugyanis
egykoron a Nagy Lajos Gimnáziumban érettségizett, és osztályával, huszadmagával
minden hónap első péntekjén tartanak osztálytalálkozót. Egy pár éve
meghívják a déli törzsvendégek egy részét, a barátokat, ismerősöket
is. Ezúttal mi is így keveredtünk ide, hisz be akartuk mutatni a pénteki
fogásokat. Tudniillik a este fő attrakciója ezúttal a bajor füstölt,
főtt csülök volt gőzgombóccal, és literes korsóban kínált csapolt sörrel.
Ahelyett, hogy a tőlem megszokott tirádákkal méltatnám ezúttal is az
íz-varázst, ideírom hamar, hogy novemberben disznótoros, decemberben
pedig szarvas sült lesz soron, utóbbi barnamártással, burgonyafánkkal,
áfonyalekvárral. Desszertként aszalt szilvával töltött túrógombócot
kínálnak majd, szilvalekváros öntettel.
Nem tudom, jönnek-e?
Én ott leszek.
|