Zsiga kérdi a Gazsit:
- Gázsi, hát há' mísz?
- Há', kábátot vénni!
- Te Gázsi, há nem láti senki, vegyí má nekem is.

Hapsi a nőnek:
- Ajánlok egy jó üzletet! Jöjjön fel hozzám!
-Mi ebben a jó üzlet?
- Hát, nekem jó, magának meg üzlet.

A Halál a szőkéhez:
- Érted jöttem!!!
- Értem?
- Érted!
- Nem értem!

Jössz gruppenszexelni?
- Persze, ki lesz ott?
- Én, te meg a feleséged!

A Nasa-nál az űrutazások hajnalán rájöttek, hogy a golyóstoll nem működik gravitáció nélkül. A kutatók ezért fáradtságos munkával kifejlesztettek egy tollat, ami gravitáció nélkül, fejjel lefelé, víz alatt, minden felületen, fagypont és 300 Celsius fok között, minden hőmérsékleten ír. Mindez egy évtizedbe és 12 milliárd dollárba került. Az orosz asztronauták ceruzát használtak..

A rendőröknél felvételi van. Első kérdés:
- Mi volt az apja?
- Tüdőbeteg.
- Úgy éretem, mivel foglalkozott?
- Egész nap köhögött.
- Abból nem lehet megélni.
- Meg is halt szegény.

Ők mondták...
Időt kell szakítanod embertársaidra, tégy valamit másokért, ha mégoly apróságot is . valamit, amiért fizetséget nem kapsz, csupán a kitüntető érzést, hogy megtehetted.
(Albert Schweitzer)

FeDő gyűjtése

Az akadályok nem törhetnek meg; minden újabb akadály elszántságomat fokozza.

(Leonardo da Vinci)

Ha a szerint bánsz valakivel, amilyennek képességei alapján lennie kéne, hát, azzá is válik.

(Goethe)

Íróeszköz vagyunk Isten kezében.

(Teréz anya)

Levél vagyok, zárt küldemény.
Dolgom, hogy kézbesítsem.
Ha feltépném, se érteném.
Istennek küldte Isten.

(Fodor Ákos)

Ha felfedeznénk, hogy már csak öt percünk maradt mindarra, amit még el akarunk mondani, minden telefonfülke megtelne emberekkel. Szorgosan hívnának másokat, hogy elhebegjék, mennyire szeretik őket.

(Christopher Morley)

Görcsönyben történt...
Még virágzott a TIT, a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat.

Anekdoták, emlékek

Egyszer egy szovjet előadó érkezett Baranyába, és végighaknizta a Pécs környéki falvak többségét. Amint ez akkoriban szokásban volt, természetesen vele tartott a TIT megyei elnöke is, akit Lissák Kálmánnak hívtak.
Az idős élettanprofesszor külön színfoltot jelentett. Magas, szikár alakjával, elmaradhatatlan csokornyakkendőjében jellegzetes figurának számított. Amikor a kompánia hozzánk ért, már mindenki meglehetősen fáradt volt. Persze Lissák elnökölt, köszöntötte az egybegyűlteket, majd leült. A szovjet vendég bekapcsolta a diavetítőt, és beszélni kezdett. A prof pedig elaludt. Igen ám, de körülbelül a negyedik dia beszorult a készülékbe. Újra fölkapcsolták tehát a villanyokat. A váratlan fényre a tanár is fölébredt, összefoglalta az elhangzottakat, meleg szavakkal megköszönte az értékes előadást, és az egybeterelt ötven-hatvan hallgató örömére befejezettnek nyilvánította a programot...