Vitray Tamás:
Amatőr fénykép
Ennek bizony éppen most negyvenhét éve. Hőség volt, nem úgy, mint
az idei nyáron... Tele voltam boldog várakozással, de egyáltalán
nem azért... Jószerével föl sem fogtam, hogy a televízióban fogok
szerepelni.
Sorozat
a szerző önéletrajzi írásaiból
Az esemény tartott izgalomban: a teljesnek mondható
amerikai atlétaválogatott itt, a Népstadionban! A feladat rádiós
része sem okozott nagyobb gondot, tudtam, hogy ilyen ,,alanyokkal"
nem lesz nagy próbatétel jó riportot készítenem.
Hanem a nevek! A világcsúcstartó, nagy sztárok: Glenn Davis, Rafer
Johnson, Earlene Brown! A korabeli atlétika legfényesebb csillagai.
A tévések felkérése nem is nagyon foglalkoztatott. Jól van, majd
megszervezem, gondoltam. Ha nem hívnak fel, hogy készítsek nekik
interjúkat, azt sem tudom, hogy már nálunk is próbálkoznak ezzel
a dologgal: tévé. Így legalább majd közelről látom, mi ez az egész.
Mégis, már kifejezetten lámpalázasan mentem ki a margitszigeti
Nagyszállóba, hogy az aznap esti angol nyelvű adásba néhány interjút
készítsek. Ahogy illik, először a vezetőjüktől kértem engedélyt.
Dan Ferris, ezüsthajú, végtelenül kedves úriember készséges volt.
Persze, persze, bárkivel, bármit. Majd segít is elém terelni őket.
Hozta is mindent egymás után, olyanokat is, akik csak két évvel
később, a római olimpián lettek világsztárrá. Bájos buzgalma juttatta
eszembe a tévét is, meg is kértem, hogy másnap, a versenyen álljon
ő is rendelkezésemre, továbbá, hogy két nagy csillagot is ,,szervezzen"
nekem. Iziben meg is tette: Rafer Johnson, a csodás tízpróbázó
(két év múlva Róma olimpiai bajnoka) továbbá Earlene Brown, a
kétszeres életnagyságú csoki súlylökő hölgy azonnal ráállt.
|
|
Visszatérve a Rádióba, ujjongva újságoltam, milyen kedvesek voltak
hozzám az amik, de a tévéről nem beszéltem, minek hallgassam,
amint ajkbiggyesztve mondanák, ugyan, minek az neked? Engem minden
érdekelt, ami magyarul és nem angolul szólt, továbbá nem olyan
bizonytalan hallgatósághoz, mint a mi angol nyelvű adásunké.
Másnap, augusztus 5-én korán kinn voltam a Népstadionban, és kerestem
a díszpáholy előtt letett nagy ,,fényképezőgép" mellett egy
bizonyos Radnai Jánost, aki telefonon korábban felkért. A kamaszos
külsejű tévés sportfőnök nem sokat magyarázott: megmutatta a kamerát
meg hogy hova álljak majd az alanyokkal, és hogy mikor kerülök
majd egy-egy beszélgetéssel sorra. A verseny megkezdődött, én
is munkához láttam. Estére tizenöt percet kellett felvennem angolul.
Majdnem elfelejtettem, hogy nekem a tévével is randevúm van. Amikor
odaértem, Dan Ferris már ott volt. Nem sok időm maradt, máris
kamera elé kellett állni. Intettek, és én, ahogy a rádióban szoktam
(igaz, ott angolul), így kezdtem:
- Kedves hallgatóink!
Kinek jutott eszébe, hogy itt láthatnak is...
Amennyire emlékszem, nem volt túl izgalmas beszélgetés. És nem
Mr. Ferris miatt. Mutatták, hogy még egy percem van a következő
versenyszám indulásáig, fejezzem be. Meg is tettem, nem sejtve,
hogy evvel a befejezéssel éppen, hogy megkezdtem, amit a rákövetkező
negyvenhat évben örömben-bánatban, el nem múló szerelemmel csináltam.
A tárcámban egy gyengécske amatőr fényképet hordok, amit egy korabeli
néző küldött el nekem akkortájt. Egy ezüstös hajú öregúr és kihajtott,
fehér ingben dús, barna üstökű legény áll egy állványos mikrofon
mögött. Alighanem interjú készül...
|
|
|
A'
la Bamba
...tehát bamba módra fölsejlik egy két-hároméves emlék. Egy francia
vállalat, egy bizonyos Danone, megvásárolt egy magyar gyárat, amelyet
történetesen Győri Keksz és Ostyagyárnak hívtak. Ezzel egy tucat olyan
termék gyártási- és forgalmazási jogához is hozzájutott, amely nem csak
hazánkban, hanem egész Kelet-Európában bevezetett, népszerű, eladható
volt, és maradt. Elég, ha a győri mellett, mondjuk, a pilóta kekszre
gondolunk satöbbi.
Telt-múlt az idő, és a francia cég, ez a bizonyos Danone, létszámleépítéseket
hajtott végre. Aztán megint. Azután újra. Összesen ötszáz embert tett
földönfutóvá, mielőtt végleg bezárta volna Magyarország legrégebbi és
legsikeresebb, ilyen profilú üzemét. A gyártást teljes egészében Lengyelországba
telepítették.
Ez a francia vállalat, ez a bizonyos Danone a győri keksz nevet gátlástalanul
tovább használta. Voltak ugyan erőtlen hangok egyes minisztériumok felől,
hogy talán ez még sem egészen szabályos, de hamar elhalkultak.
Hanem, olvasom az újságban, hogy Jacques Chirac francia köztársasági
elnök személyesen emelte föl a hangját, mert egy külföldi érdekcsoport
föl akar vásárolni egy francia vállalatot. Mint mondotta, meg kell védjék
az érintett céget, ,,mert különösen fontos a foglalkoztatottság és a
nemzeti össztermék szempontjából". Chirac nem nevesített, de utóbb
napvilágra került, hogy a külföldi érdekcsoport a Pepsi, a fölvásárolni
kívánt cég pedig, amelyben máris három százalékos tulajdont szerzett
magának, egy bizonyos Danone.
Nem akarok kárörvendő lenni, de...
Hajrá, Pepsi!
Hajrá, Pepsi!!
Hajrá, Pepsi!!!
Anton Szvick
|